Mi a baj a “csakpozitívval”?

Mi lenne? Jól hangzik, és kiválóan eladható. Beleillik a mindenki által vágyott ideális világba, ahol kiegyensúlyozottan, boldogan, fitten mosolyog mindenki a kamerába. Hát ki ne akarna boldog, kölcsönös szereteten alapuló, konfliktusmentes együttélést a kutyájával? Ki ne akarna élethosszig csak gyönyörködni, a boldogan futkározó kutyájában, és mindent megadni neki, ami jó? Gyönyörű, utópisztikus álomvilág ez, amelybe te is beléphetsz! Ki akarna falkavezér lenni, ha jótündér is lehet?

Mi mégis a gond ezzel a világgal?

Az, hogy nem létezik.

Ez így elsőre elég súlyos kijelentés, ezért nézzük először a száraz tényeket, ezt sajnos muszáj átvenni, hogy lássuk miről beszélünk: A kutyaoktatásban, (de az emberi tanulásban is) Skinner operáns kondícionálás elméletén alapszanak a büntetés és a jutalmazás definíciói. Skinner szegényem azonban nem feltalálta, hanem leírta, ahogy egy élőlény tanul, a rendszer tehát nem egy első verziós tökéletesíthető koncepció, hanem a valóság leírása. Ez még fontos lesz később.

Tehát:

Büntetés minden, amitől egy adott viselkedés a jövőben kevesebbszer, vagy soha nem fordul elő.
Megerősítés minden, aminek hatására egy adott viselkedés a jövőben mérhetően gyakrabban fordul elő.

Nagyon leegyszerűsítve így 4 út áll előttünk a viselkedésmódosítás felé:

1., Pozitív megerősítés: a pozitív nem egy jelző, tehát nem azt hivatott meghatározni, hogy jó, aranyos és cuki dolgot csinálunk, aminek mindenki örül, hanem hogy az adott szituációhoz hozzáadtunk valamit, ami megerősítésként funkcionál, vagyis az alany (akivel foglalkozunk) ennek hatására a viselkedést mérhetően többször fogja produkálni a jövőben, mert szeretne többet ebből a valamiből, amit hozzáadtunk. Ennek klasszikus példája a kutyáknak a jutifalat, de (mostfigyelj!) adott esetben egy nyúl, rágcsáló, vaddisznó, sikítva szaladó kétéves gyerek elejtése is. Embereknek a jó fizetés, dícséret, a 6 éves Pistikének hogy kap a nagyi sütijéből, az 57 éves Zsoltikának yachtos nyaralás, kokóval és luxusprostikkal.

2., Pozitív büntetés – itt megint csak nem jelző a pozitív, tehát nem mosolyogva büntetünk, hanem valami olyat adunk pluszban a szituációhoz, ami az alanynak nem annyira jó, és ettől azt várjuk, hogy az ezt megelőző viselkedés ritkábban, vagy soha többé ne történjen meg. Ami érdekes (és ez később még fontos lesz) hogy nagyon széles a skála, egy egyszerű kellemetlen zajtól, szigorúbb hangú rászólástól az elektromos nyakörvvel max fokozaton rommá csapatásig rengeteg dolog tartozik ide. (de ez – bármily meglepő – nem jelenti azt, hogy aki az egyiket használja, az mindet használja)

3., Negatív megerősítés – Nem mondok újat: a negatív nem pejoratív, egyszerűen azt jelenti, hogy elveszek valamit, ami az alanynak addig rossz volt, ennek hatására az alany az adott viselkedést gyakrabban csinálja. Itt az bonyolítja az ügyet, hogy a gyakorlatban azt a rosszat is általában mi adtuk hozzá korábban, tehát felmerül, hogy mennyire korrekt megoldás ez. Való életben példa erre ha mondjuk anya emelt hangon osztja apát, hogy nyírja le a füvet, amit ha apa végre megtesz, akkor csend lesz.

4., Negatív büntetés – ennyi ismétlésből már bizonyára világos: a negatív azt jelenti elveszünk valamit, a büntetés pedig azt, hogy ez az elvétel az alanynak rossz, tehát igyekszik elkerülni, azaz a jövőben kevesebbszer csinálja az adott viselkedést. A kutya séta közben nagyon figyelmes felém, de én elkezdek mással foglalkozni, ez neki nem jó, így a jövőben más elfoglaltságot keres. Vagy kedvesen szólok hozzá,megsimogatom, de ha felugrál, akkor abbahagyom.

Következő fontos lépés abba belenézni, hogy ÖNMAGÁBAN bármelyik út hatásos és elégséges e ahhoz, hogy az élőlény – nevezzük kutyának – viselkedése változzon? Elméletileg igen. Laborban, meghatározott körülmények között igen, erősen változó hatékonysággal, bizonyítottan a pozitív megerősítés javára és a büntetés kárára. Bizonyítottan jobban tanul a kutya ha jutalmat kap, mintha büntetést kerül el, kevesebb stressz éri, aktívabb és lelkesebb. (őrület, de olvastunk erről mi is, sőt élőben is tapasztaltuk) Na hát akkor nincs itt semmi a látnivaló, kész vagyunk, büntetés rossz, jutalmazás jó, tessék a kasszához fáradni.

Aztán kilépünk a laborból és szappanos strandpapuccsal tarkónb…legyint a való élet. Ahol a szituációk ÖSSZETETTEK, ahol számtalan változó van (míg a kísérletben a mérhetőség és a tudományos követelmények miatt érthetően a lehető legkevesebb) ahol nem tudok minden tényezőt befolyásolni, és nem az a tét, hogy a kísérletvezető elégedett lesz e, hanem hogy feljelent e a szomszéd, vagy megöl e kutyám egy másikat.

A kísérleti szituációknak van egy helyszíne, és egy meghatározott hossza, elméletileg reprezentatív részvevőkkel, izgalmas kérdés, hogy ez a teljes kutyapopuláció, vagy az emberrel együttműködni akaró, egy kutyaiskolai csoportba, vagy egy laborba bevihető kutyák reprezentatív mintája. Egy bizonyos letisztult szituáció, aminek van egy eleje és vége. Abban a fránya valóságban viszont a kutya 24 órában tapasztal, ingereknek, tapasztalásoknak van kitéve és nem csak az hat rá, amit én adok.

Kanyarodjuk vissza ezeknek ismeretében ahhoz, mikor valaki azt hirdeti, hogy kizárólag pozitív megerősítéssel nevel kutyát. A fentiek ismeretében nézzük akkor meg, hogy VALÓJÁBAN mit jelent az, ha azt mondom, hogy a kutyámat CSAK POZITÍV megerősítéssel képzem, és soha, de tényleg SOHA nem kap büntetést, mert az stresszt okoz, az meg borzasztó dolog.

Ha valóban ez a felállás, az nem csak azt jelenti, hogy nem rúgom fel a kutyát a holdig, vagy tépem le a fejét, csapatom elektromossal, vagy tologatom ész nélkül, mint a meszes talicskát, hanem azt is jelenti, hogy:

soha nem szólok rá a kutyára, hogy valamit ne csináljon (hiszen ez gátlás, vagyis hozzáadok valamit, ami a kutya számára kellemetlen, tehát ez büntetés)
soha nem nyúlok a hámja, de pláne a nyakörve után és húzom vissza, hiszen az kellemetlen a kutyának
soha nem fogom meg/simogatom meg/veszem fel, ha nem szeretné és ezt más sem teszi!
soha nem veszek el tőle semmit, ami neki jó (és tényleg semmit, mert neki igenis jó sz.rt enni a parkban, dögöt a dunánál, használt pelenkát a szemetesből) hiszen ez negatív büntetés

És ezt nem csak a kutyasuliban nem teszem, hanem sehol sem… Erre most hagyok időt, hogy mindenki végiggondolja.

A pozitív megerősítés feltétele, hogy a kutya valami jót csináljon, amit aztán megerősítek hogy még sokszor sokszor csinálja, és nirvána. Na de mi a helyzet, ha pont hogy viselkedéseket megszüntetni szeretnék? Ha annyi ezresem lenne, ahányszor gazdik azzal jönnek hozzánk, hogy a kutya olyat csinál amit nem kéne, és ők ezt nem szeretnék, hogy csinálja akkor azonnal szaladnék eurót venni. A kutyák relatíve kevés tanulmányt olvasnak,
cserébe rengeteg dologra van (az ő szempontjukból egyébként teljesen érthető) veleszületett motivációjuk (ösztönük), amiktől mi agyvérzést kapunk, a futtatóból kiutálnak, vagy van rá bekezdés a BTK ban.

A laborban nincsenek menekülő zsákmányállat kis fehér kutyák, nincsenek random elszórt emberi ürülékek, visító gyerekek, örjöngő szomszéd kutyák akiknek a mi kutyánk szerint halnia kell. A valóságban a kutyánknak az elképesztő kognitív képességei mellett nagyon komoly ösztönei is vannak, amit a tudatos és kevésbé tudatos tenyésztés bizonyos fajtáknál egyedeknél ráadásul extrémen kiélezett, sokszor konkrétan az életösztön kárára. Gyártottunk agarat, terriert, malinoist. Évtizedeken, századokon keresztül húztuk őket fel, adtunk nekik életcélt, szó szerint olyat, amiért az életüket adják, szelektáltunk arra, hogy ezt a legzordabb körülmények között a lehető leggátlástalanabbul tegyék, sok esetben önállóan. Azelőtt meg megelőzött minket pár millió év evolúció, ami parancsba adta a ragadozóknak, hogy szaporodjanak, öljenek meg kisebb állatokat, védjék meg magukat, de ne csináljanak baromságokat, mert abba belehalhatnak. Aztán megvilágosodunk, és pár hét (hónap, év) alatt felülírnánk mindezt egy kis virslivel, és kizárólag azzal, mert egy olyan kutyának, aki amúgy gondolkodás nélkül nekimegy egy másiknak, vagy leáll 1/1 ben egy rókával a lyukban, majd feldolgozhatatlan stressz és összeomlás lesz egy másik helyzetben egy rövid figyelmeztető pórázrántás. Aham, nice.

Merthát a pozitív megerősítésben nekünk csak jutalmunk van.
De mi a helyzet akkor, ha az alanynak nagyobb (vagy akár csak ugyanakkora) a motivációja elkövetni a nem kívánt viselkedést, mint amilyen jutalmat tudunk adni, ha nem csinálja? Hol lesz az balanszban bármilyen univerzumban, hogy egy terrier, aki évszázadokon keresztül önállóan vadászott és megölt akkora állatokat, mint ő maga, örömmel lemondjon a család visítva menekülő aranyhörcsögéről, puszta együttműködési vágyból egy falatka akciós aldis debreceniért? Nem hiányzik ebből valami a másik oldalon? Egy kontroll, egy határ, egy következmény?

Oké, oké, de negatív büntetést lehet használni.

Tök jó. A negatív büntetés azt jelenti, hogy elveszek valamit a kutyától büntetésül. Klasszikusan a figyelmemet, még klasszikusabban egy belengetett lehetséges jutalmat. Tehát például tartom a jutifalatot a kezemben, és ha a kutya ugrál, nem kapja meg, vagy abbahagyom a simogatását, ha ugrálni kezd. És csodák csodája, hipp hopp megtanulja hogy a jutalomfalatra türelmesen várni kell, ugrálni meg nem ugrál, ha simogatom. Ez szuper! De tényleg! Ez működik, olyannyira, hogy közel 20 éve használják még a leglenézettebb tekintélyelvű kutyaiskolákban is, tehát finoman szólva sem egy kimondott spanyolviasz az ügy. Mindegy, most már tényleg kész vagyunk, büntetés rossz, jutalmazás jó, a többire ott a negatív büntetés, meg a Mastercard. Nem tesz semmit, 100 Euró.

De bimm, a kutyaiskola kapuján kilépve megint sújt minket ez a gyögyörű k…vaélet, mégpedig már megint az alantas ösztönök formájában, mert Buksi nem olvas eleget, és elment a nyúlra, ívben sz.rva arra, hogy így nem fog kapni jutalmat, és még a figyelmemet is megvontam tőle. HALLATLAN!

Pedig egyszerűen arról – az egyébként tök logikus – tényről van szó, hogy a negatív büntetés csak addig hatásos, amíg nagyobb az elvett jó dolog, mint amit a kutya az adott szituációban helyette megerősítésnek talál. Arra meg önmagában a legritkább esetben jó, hogy egy ösztönös, sokszor megerősített, vagy épp folyamatban levő nemkívánatos viselkedést megszüntessen, mert ezeknél a viselkedéseknél többnyire nem olyasmi a motiváció, amit én mint gazda, meg tudnék vonni. Nem véletlen, hogy mindig a felugrálás a példa, mert kb ez az egyetlen működő példa… Milyen negatív büntetést tudtok elképzelni egy földről mindent felevő, szomszéd kutyára anyázó, kapun kislisszolva lelépő önsétáltató, vagy brahiból verekedő kutyánál? Akkor te majd jól nem adsz neki jutalmat? Vagy jól nem simogatod meg? Vagy a nyúlra mozduló agártól jól megvonod a figyelmet? Durva lesz…

Na de miket beszélek, hiszen erre való az ELKERÜLÉS! Tényleg erre való, (és használják is megint vagy 20 éve, sőt igazából kb a póráz feltalálása óta) de fenntartható ez egy életen át, egyáltalán kivitelezhető minden szituációban? Mert ok, ne engedd el az erdőben. De lakótelepi lakásban élve ne találkozzon a kutya idegen kutyával? Soha sehol ne legyen elengedve pórázról? Költözzön el a szomszéd? Vagy a saját gyereked? (anyósod még csak csak:DD) Az emberek többsége azért szeretne kutyát, hogy minél több mindenben részt vehessen vele, nem azért, hogy mindenből kimaradjon, vagy a saját és a körülötte élők életét a valószerűtlenségig alárendelje annak a ténynek, hogy kutyája van.

Na jó, de akkor legalább nem éri STRESSZ a kutyát! Nem szabad, hogy stressz érje! Aki nem ezt mondja, az egy utolsó nárcisztikus tekintélyelvű állatkínzó, aki megragadt az őskorban és egy tanulmányt sem olvasott még a héten arról, hogy a stressz milyen rossz, és akár 2 óra 37 perc 10 másodperccel megrövidítheti egy kutya életét.

Ó, jaj!

Hát erre azt mondják a bölcsek, fogadd el az esőt, mert ha fogadod el, akkor is esik. Mert hogy – és erre hagyok megint időt átgondolni – hogy a stressz tényleg olyan dolog e, amit csak én tudok a kutyába rakni? És tényleg olyan dolog e, amit maradéktalanul ki lehet küszöbölni? Szerintem nem mondok újat azzal, hogy nem. Mindenkit ér stressz az életben. A legjobb életű kutyát is. Ha nem tőlem, akkor majd egy másik kutyától, vagy a nyerges vontatótól, amelyik elüti, ha nem behívható.

Mi a nagyobb stressz? Egy orrbakoppintás vagy egy gazdaváltás több év rendkívül kíméletes ámde hatástalan próbálkozás után, vagy ha elüti az IFA, lelövi a vadász? Az hogy valaki használ pozitív büntetést – nagyon megválogatva, nagyon figyelve, hogy a kutya értse az összefüggést és a lehető legritkábban, valamint oldással, és szigorúan a kutya habitusához mérten – az nem egyenlő azzal, hogy módszeresen végigveri az összes kutyáját, (sőt a biztonság kedvéért a vendég kutyákat is) vagy válogatott kínzásokat alkalmaz brahiból. Utóbbiak szerintünk – és még jó pár nemcsakpozitív suli szerint – elfogadhatatlanok. Elismerem, ez így kevésbé bulvár sajnos, de ez van.

Na jó, de falkavezér nem leszek! Az oldschool meghaladott elmélet.

Az.

Ezért nem tanítják közel 20 éve a legtöbb kutyasuliban, még olyanokban sem, amik fínoman szólva sem a csakpozitív szemléletről híresültek el. Én 2005 ben hallottam először, hogy a kutya családtag, ugyanakkor, amikor azt is hallottam, hogy pozitív megerősítéssel tanítunk. Szeretném, ha ez csak tavaly lett volna, mert akkor nem 42 éves lennék de nem, ez sokkal régebben volt.
Viszont falka vagy család, egy közös van benne: valakinek döntenie kell. Ha te nem döntesz, a kutya fog. Persze kutyája válogatja, hogy miben és mennyire, de elkerülhetetlen átgondolni, hogy hol tudok adni a kutyának kompetenciát, hol nem. Csak az mondja, hogy menjen a kutya ahova akar, akinek még sosem akart igazán menni valahova a kutyája. Csak az mondja, hogy ha nem akar odajönni a kutya az nem baj, aki nem szedett még ki kutyát autó alól. Csak az mondja, hogy “játsszák le egymás között” akinek a kutyája nem akart még tényleg megölni egy másikat. Csak az mondja, hogy amelyik kutya agresszív, az csak félhet, aki nem látta még (vagy nem akarta látni még képzeletben sem) egy zsákmányállat megölése közben a kutya arcát, tekintetét, egész lényét.

Nagyon szeretjük, értékeljük és tiszteljük a kutya eszét, együttműködését és gondolkodását. Csak nem tagadjuk le, vagy hagyjuk figyelmen kívül a többi részét. Meg a gazdáját a véges lehetőségeivel és ugyanolyan tökéletlen életével, mint bárki másé. Ahol nincs végtelen idő és lehetőség. Mondják, hogy az út a lényeg, nem az eredmény, de néha nélkülözhetetlen viszonylag hamar bizonyos eredményeket elérni, hogy ne legyen vége az egész útnak….
Mindennek van tétje, ára de ez a tény a kutyák számára sokkal természetesebb, mint nekünk. Amikor meg akarjuk óvni a kutyát minden következménytől, és ennek érdekében teljesen elszakadunk a valódi énjétől, az valóban a kutyáról szól?

Lehet hogy meglepő, de mi sem hiszünk abban, hogy a kutyával való együttélés erődemonstráció, vagy verseny lenne a kutya és köztünk, és módszeres szivatásokkal kellene dominanciát bizonygatni. Bizony, sokminden változott a kutyaoktatásban az elmúlt években, aki szereti a hivatását és a kutyákat, plusz nem egy kő alatt lakik, az változik. De a változás és a leesés a ló rózsaszín píszí túloldalán, nem ugyanaz. Mi maradunk egyensúlyban, tisztelve, szeretve, és vezetve a kutyát.